1. Fejezet - 3. Rész

Nos elsőnek is, mostantól más kép lesz megjelenítve minden egyes új résznél. Sokan úgy vannak vele, hogy a Given Animéből  van a két karakter a nevük miatt,  de kijelentem ez egy kitalált történet, kitalált karakterekkel. Köszönöm a figyelmet és most akkor kezdjünk is bele. 

- Nagy a házad!  - kiáltotta miközben végig fürkészett minden egyes szegletet. 

- Illetlenség csak így közbe nézni, nem gondolod?  - tettem fel a kérdést és kivettem a hűtőből az első sörös dobozt ami kezembe került.  

- Tudom, tudom, de olyan menő!  

- Vicces.  - dörmögtem orrom alatt s felbontottam a dobozt amibe bele ittam. - Mindig ilyen voltál?  

- Hát, nem hiszem, visszahúzódó voltam, de ezt észre kellett volna venned.  - lépet mellém. 

- Igazat megvallva, egyszer ha láttalak még a kertből, többre nem emlékszem. - vállat rántottam és bementem a nappaliba ahol ki dőltem a kanapén.  

- Ez gonosz volt. - dünnyogte és követett. -  Kaphatok?  

- Hm, mit?  

- Sört,  mi mást. - vágta rá szemrebbenés nélkül. 

- Haha, hogy ne, gyerekeknek tilos. - nevettem fel. 

- Nem vagyok gyerek!  - fújta fel arcát és mellém térdelve próbált utána nyúlni,  én persze ahogy, csak tudtam elhúztam.  

- Majd ha tizennyolc leszel akkor ihatsz. 

- Nagyon gonosz.  - nézett rám villámló tekintettel, de nem adta fel, tovább próbálkozott.

- Felhúzol! - éreztem, hogy egyre jobban szökik fel a pumpám így hirtelen felültem, ahogy felültem karommal meglöktem Yukit aki hatra biccent és a levegőbe kezdett legyezni. Megragadtam derekát és vissza húztam, azonban akkor jöttem rá mennyire is testközelben vagyunk mikor rám pillantott.

- Na de Kaji-san. - ütotte meg mellkasom. - Máskor figyelhetnél, szerencse hogy nem estem rá az üveg asztalra. - motyogta majd szemembe nézett amire jól látszódott, hogy zavarba jött.

- Len.  - hagyta el számat a név és szinte elködösült minden előttem. Csak a piroskás arcú fiút láttam aki tényleg, szemügyre véve tiszta Len volt. Teljesen átkaroltam és eldöntöttem, kezeit feje mellé fogtam, látszott rajta, hogy megilyedt. Szabadulni próbált. Erősebb voltam nála így semmi esélye se volt ellenem.  

- K.Kaji... -san..  Enedj el.. - próbált letolni magáról. 

- Annyira.. Hiányoztál. 

- Túl sokat ittál... Engedj el..!  

- Annyit szenvedtem.  - motyogtam és egyre jobban lefogtam a rémült fiút.  Füléhez hajolva végig nyaltam fülcimpáján. 

- Fejezd be!  

Meg se hallva nyaltam újra végig fülén, teljesen a kanapébe préselve fogtam, igazából nem voltam képzben mit is teszek.  Teljes erőmből fogtam, felhúztam lábam ami ágyékához ért, felnyekkent az érzésre és össze szorította szemeit.  Annyira édes, szinte már elolvadok ha rá nézek.  Feje fölé fogtam gyenge kis kezeit, szabad kezemmel feltoltam pulóverét, mikor szemem elé tárult fehér, törékeny teste, nagyot sóhajtottam. Kínzás lenne nem hozzá érni. Lassan végig húztam rajta ujjam hegyét, az érzésre kissé meg remegett. Feljebb toltam a pulóvert,  hogy mellkasát is láthassam.  Azok az édes babarózsaszín bimbók, annyira csodásak voltak. Oda hajoltam és számba vettem az egyik kis virágbimbót, lassan körösen nyalogatni kezdtem, néha meg is szívtam. 

- K.Kajih.. -san.. Hagyd.. Abba.. - nyöszörögte. - Részeg vagy! Én nem... Nem L.Len vagyokh.. - remegett meg egész teste és próbálta újra kiszabadítani kezeit.  

Megőrjít, többet akarok, az egész lényjét!  Fogam közé fogtam már kemény bimbóját és rágcsálni kezdtem, meghúzva váltam el mellkasától. Felhajoltam s nyakába bújtam amit gyengéd puszikkal kezdtem belepni. Annyira puha, mint egy édes kisbaba, imádom.  Puszik gyorsan nyálas csókba váltottak majd teljesen rátapadva elkezdtem szívni bőrét. Nyögést hallottam amire még inkább be gerjedtem, elengedtem kezeit és le nyúlva nadrágjába helyeztem mancsom.  Kapott a lehetőségen és minden erejét bevetve letolt magáról, a földre landoltam és neki dőltem az asztalnak. Megráztam fejem és akkor eszméltem fel mit is követtem el. A halott szerelmem kis öccsét molesztáltam. 

- Ne gyere..  A.. Közelembe!  - kiabálta a fejemhez miközben letolta pulcsiját és össze húzta magát.  

- Yuki, annyira sajnálom!  - nyúltam felé, de még inkább össze húzta magát.  - Bocsáss meg, nem akartam

- DE MEGTETTED!  - kiáltott rám és elsírta magát.  - Utállak!  - pattant fel s remegő lábakkal hátrálni kezdett.  

- Kérlek,  Yuki..  - nyúltam utána, de nem értem el.  

- Én nem egy pótlék vagyok!  Yuki vagyok, nem Len!  - kiabálta könnyezve azonban testvére nevénél el csuklott hangja.  

- Tudom, annyira sajnálom..  - temettem arcomat kezeimbe.  

- Nem gondoltam, hogy ilyen vagy!  - szipogott majd magára kapta táskáját. Sarkon fordult és kiszaladt az ajtón.  

- Jézusom mit tettem.  - fogtam fejem és csak pislogtam magam elé. 

Jó bő egy óra múltán azonban felálltam, fájó fejem fogva vánszorogtam be a szobám ajtaján és szinte be dőltem az ágyba.  Felemeltem kezem amivel testét simogattam, lejátszódott előttem újra minden, ökölbe szorítottam kezem és nem gondolkodva belevágtam a falba. Felsértett kezem ajkamhoz emeltem s végig húztam ujjam számon. Történteken kattogva aludtam el. 

1. Fejezet - 2. Rész

Már lassan záráshoz készülődtem, egyedül én és a vörös hajú fiú voltunk még mindig a kávézóben.  Nem értettem miért ücsörög még mindig itt, de egyáltalán nem zavart,  jól esett a jelenléte. Épp a nyitó táblát forídottam át zárásra mikor hirtelen felpattant s hozzám szaladt. 

- Nagy kérés lenne ha... Meg nézné nincs-e valaki kint? - felelte halkan.

- Tessék?  - pillantottam le rá nagyot lepődve, lehet valaki elől bújkál? 

- Kérem... - szegezte rám azokat az édes kiskutya szemeket amire nem lehetett, nemmel felelni. 

- Rendben.  - bólintottam majd kiléptem az ajtón, felmértem a területet, de nem láttam senkit így vissza mentem. - Megnyugodhat nincs senki kint. 

- Köszönöm! Megnyugodtam.. - mosolygott rám kedvesen, vissza lépett oda ahol ült és hátára vette táskáját. - Remek hely, máskor is be látogatok.. Viszlát.  - köszönt el, még egy fél mosolyt küldött felém majd távozott.

- Fura fiú, de kedves.. Biztos valaki figyeli, lehet nem kellett volna egyedül elengednem, fel kellett volna ajánlanom, hogy haza kísérem. - cikázott gondolom majd megráztam fejem, hogy tisztán tudjak gondolkodni. - Semmi baja. 

Letörülgettem az asztalokat, helyükre tettem a székeket és lemostam a gépeket. Gyorsan össze söprögettem és felmostam, el tudtam terelni a gondolataimat a fiúról, de csak egy darabig. Bekapcsoltam a riasztót és bezártam az üzletet, zsebemből kivettem cigis dobozom s rágyújtottam, nagyot szívtam bele és bent tartva kifújtam, fel pillantottam az égre amit kimosott a délutáni szakadó eső. Ok nélkül mosoly húzódott arcomra és megvakartam tarkómat. Megemelve lábaim indultam haza, épp fél úton tartottam mikor észre vettem, hogy követnek.  Teljes higgadságban befordultam az egyik kis utcába és a falnak préselődve vártam az illetőt. Nem vagyok egy szívbajos ember, simán neki támadok ha látom valaki velem akar kikezdeni.  

Befordult egy alak én pedig háta mögé kerülve megragadtam csuklóját és neki nyomtam a falnak.  

- Miért követsz!  - kiabáltam rá ingerülten. - Ha már a nyomomba koslatsz csináld észrevétlenül!  - nyomtam teljesen neki a beton falhoz amire már ő is felnyekkent.  

- B.bocsánat..  É.én csak.. Többet nem fordul elő!  - hallatszott hangján a sírás. Elengedtem és szembe fordítottam, teljesen lesokkolt mikor megpillantottam, hogy ő az, a mai fiú.  

- Te meg mit képzelsz,  de tényleg!  - kiabáltam rá amire mé jobban össze húzta magát.  - Nem illő embereket követni! 

- Sajnálom... Te vagy Kaji.. Ugye?  - honnan tudja a nevem!  

- És ha igen?  Ki kérdezi?  - engedtem el végül.  

- Yuki.. Len öccse. 

- Tessék?!  - Nagyra nyíltak szemeim szava hallatán,  meginogva léptem hátra párat.  - Ez hülyeség. Lennek sose volt testvére, nem tudom honnan ismersz engem és Lent.. De örülnek ha nem találnál ki hülyeségeket! 

- De én nem is... Nem hülyeség!  Igen is a testvére vagyok! 

- Jó, oké, tudod mit, szépen haza mész, én is azt teszem.  - ráncoltam homlokot és nagyot sóhajtva próbáltam le higgadni. - Szóval szia,  vigyázz magadra. - köszöntem el és elindultam. 

- Várj!  Meg akarlak ismerni!  

- Tegyük fel,  ha Len öccse vagy minek akarsz velem ismerkedni?  

- Mert vele jártál és szerettétek egymást!  - Loholt utánam mint egy hűséges kiskutya, de mikor meghallottam mit is mondott megtorpantam ő pedig nekem ütközött. 

- Ez egyáltalán nem igaz!  Legjobb barátok voltunk,  ilyet miért mondasz!  

- Pedig... Úgy viselkedtetek.. A háttérben mindig titeket figyeltelek.. 

- De rohadtul nem volt semmi köztünk!  - mormogtam rá mikor beugrott.  - Te vagy..  Yuyu?  Neked szőke volt a hajad!  Mint neki.. - mértem teljesen végig és vörös hajai helyére szőke tincseket képzeltem... Hogy nem esett ez le... 

- Igen.. Befestettem.. - bólintott egyet. 

- Nos, mit szeretnél?  Lezártam a múltat már, ha fel akarod hántorgatni, hogy nem vigyáztam rá akkor kösz ki hagyom.

- De hogy, akartalak már keresni, de úgy eltüntél és kicsi voltam még..

- Aha értelek. - Bele gondolva iskolás lehet még. - Tizennyolc lehetsz ha jól emlékszem.

- Tizenhét, de majdnem.  - Mosolygott rám.  

- Vágom, de ilyenkor otthon kellene már lenned.  

- Szólok haza hogy nálad alszom. 

- Nálam?!  De minek!  - hát ilyen nincs, teljesen kiakaszt ez a gyerek. 

- Meg akarok rólad tudni mindent ha már megtaláltalak.  - vette elő telefonját és pötyögni kezdett valamit. 

- Na még mit nem,  húzz haza.  - Indultam el újra idegesen, egy pillanatra se fordultam vissza, sietve haza indultam és mikor a kapuhoz értem megálltam, nagyot szusszantottam. 

- Itt laksz?  - Kérdezte az ismerős hang amire kissebb szívrohamot kaptam. 

- Nem.  - vettem elő kulcsom és kinyitottam a zárat, bementem majd az ajtót is kinyitva néztem rá.  - Gyere, ha már idáig követtél.

- Köszii. - Szaladt be szinte a házba, illedelmesen levette cipőjét és beljebb ment.

- Érezd otthon magad. - feleltem és becsuktam magam után az ajtót.

1. Fejezet - 1. Rész

Kaji Ugetsu a nevem és most töltöttem be a huszonharmadik élet évemet. Egy kávézóban dolgozik állandósan, mellette részmunkaidős munkát is végzek csak hogy rendes életet tudjak biztosítani magamnak és húgomnak, középiskolás így kötelességem segíteni neki amit meg is hálál.

Elég rég óta egyedülálló vagyok, nem fér bele az időmbe, hogy szerelembe essek... Azonban egy esős, késő délutáni napon minden megváltozott. 

Pár vendék volt csak a kávézóban, ha esik nincs nagy forgalom, épp a csészéket törülgettem mert ugye nem volt jobb dolgom, de nem is bántam, hogy nincs forgalom így felhajtás nélkül dolgozhattam. 

A jelző csengőre lettem figyelmes ami jelentette, hogy valaki épp befáradt az ajtón. 

- Üdvözlöm a Lótus Kávézóban! - fogadtam kedves hangon a vendéget és letettem a kezemben lévő csészét és rá figyeltem. Teljesen meglepődtem, csurom víz volt a ruhája és fején pulóver kapucnija díszelgett, nem igazán láttam az arcát mert belelógott ázott vörös tincsei. - Fáradjon beljebb, mivel szolgálhatok?  - tettem fel a kérdést egy idő után. A vendég kissé megrezzenve lépett egyet és helyet foglalt a pult előtti széken. 

- Egy Latte Macchiatot szeretnék.  - válaszolt lágy hangon és lehúzta fejéről a kapucnit.  

- Egy perc türelmet, már is hozom!  - feleltem és a gépezethez lépve elkezdtem készíteni. Szemem sarkából azonban néha rápillantottam a vizes fiúra aki ujját piszkálta. Pár perc múlva óvatosan elé helyeztem és rá mosolyogtam. - Fogyassza egészséggel.  

- Köszönöm..  - vette kezébe a csészét és belekortyolt amire felszisszentett.  

- Jól van?  - ilyedtem meg. 

- P.persze.. - válaszolt selypítve. 

- Sajnálom túl forróra csináltam!  

- Ühm, tökéletes.. Csak nem fújtam meg.  - rázta meg fejét majd rám pillantott és tekintetünk találkozott.  Lágy melegség járta át egész testem és hatalmasat dobbant mellkasomban lévő szívem. 

- Bocsánat tényleg. - éreztem, hogy kezd vér futni arcomba így gyorsan elfordítottam fejem. 

- Semmi baj. - Mosolygott rám és megfújva elkezdte iszogatni a kávét.

Nem tudom mi volt ez az érzés, de rég éreztem már ilyet.. Azóta nem, mióta Len.. Hogy is fejezzem ki magam...  Hogy véget vetett az életének... Len volt a nagy "ő" az életemben, még középiskolában ismerkedtem meg vele, együtt kezdtem vele az első évet csak másik osztályban. Véletlenül bukkantunk egymásra,  épp az iskola tetőterén heverésztem mikor feljött és a korláthoz sétált.  Rá vezettem tekintetem és végig mértem.  Felülve megcsapott a langyos meleg ahogy őt is, haja arcába csapódott amire felnevetett s füle mögés söpörte szőke tincseit. Elakadt a szavam és melegséget éreztem legbelül, semmit se tudtam róla azonban első látásra magával ragadta a szívem. 

Attól a naptól elválaszthatatlanok lettünk, mindent megbeszéltünk egymással,  együtt csináltunk mindent, akkoriban elég bajos gyerek voltam, de őt ezt nem zavarta, szinte jó útra térített, mellettem volt mindig akit oly nagyon szerettem. Ha bántották megvédtem, nem hagytam, hogy szörnyűség történjen vele... Sose vallottam be az érzéseim felé, féltem hogy ez által minden megváltozik. Végzősökké nőttünk azonban nem ment neki zökkenő mentesen, az év közepére teljesen felemésztette a depresszió és sokszor bántotta magát mikor nem volt mellettem. 5 nap volt a félévi vizsgákig amit egyikünk se írt meg...  Épp tanultam a vizsgákra mikor kaptam egy üzenetet Len édesanyjától hogy Len eltünt és levelet hagyott maga után amiben leírta, hogy mennyire sajnál mindent és hogy nem lehetett olyan fiú akire büszkék lehetnének. A levélben utalt az első találkozásunkra, egyből tudtam hogy ott kell lennie. Szaladtam úgy ahogy voltam az iskolába, oda érve megpillantottam a korlátnak támaszkodva, beszaladtam az épületbe és megállás nélkül szaladtam fel a tetőtérre, mikor felértem szinte kitudtam volna köpni a tüdőm de amikor megpillantottam Lent a korlát másik oldalán álni teljesen lefagytam. 

- Sajnálom Kaji. - pillantott rám és rám mosolygott. - Nem birom tovább... Szeretlek.. - válaszolta én pedig szaladtam felé ahogy csak bírtam, de már késő volt.. Elengedte a korlátot és levetette magát a tetőről. Utána nyúltam, de már nem értem el. Egy szót se tudtam szólni csak össze rogytam és kitört belőlem a sírás. Életem szerelme előttem vetette le magát a mélybe ahonnan többet nem jön már vissza. Ökölbe szorítottam kezeim es zokogtam ahogy csak tudtam. Annyira sajnálom... Sajnálom,  hogy nem mondhattam el mennyire szeretlek. Talán változtatott volna valamin.. Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni! 

Feltörtek az emlékek és könnyek gyűltek szemembe, mikor észbekaptam gyorsan hátat fordítottam s megtörültem szemeim.  

- Jól érzi magát? - kérdezte az előttem ülő fiú. Rábiccentettem és mosolyt erőltettem arcomra. 

- Természetesen. - feleltem és újra elkezdtem törülgetni a csészéket. 

Folyt......